A veszettség (rabies, lyssa) egy vírus okozta zoonotikus neuroinvazív fertőző betegség, ami agy- és gerincvelőgyulladást okoz emlősökben. Veszettség ellen nem vakcinázott emberben nagyon ritka kivételtől eltekintve halálos kimenetelű betegség. Az idegrendszeri tünetek kialakulása előtt ún. poszt expozíciós sorozatoltással meggátolható a betegség kifejlődése. Mindösszesen eddig 6 ismert esetben számoltak be arról, hogy az idegrendszeri tünetek kialakulása után a páciens túlélte a fertőzést.A fertőzés leggyakoribb formájában a veszett állat harapás útján a sérült bőrfelületen keresztül a nyálával juttatja be a vírust a szervezetbe, nagyon ritkán figyeltek csak meg szájon át való (nyálkahártyán keresztüli) és légúti (pl. barlangászok a veszett denevérek apró váladékcseppjeinek belélegzésével) fertőződést. Számos transzplantációs fertőzésről is beszámoltak, mely közül talán a legérdekesebb 2005 februárjában Németországban történt. A 26 éves nőnemű donor 2004 decemberében hunyt el szívelégtelenségben, kokain és ecstasy fogyasztás következtében. A rutin transzplantációs tesztek között nem szerepel a veszettség fertőzöttségre való szűrés, valamint a kórelőzmény sem utalt bármi gyanúsra, ezért a szerveit így hat páciens megkapta. A recipiensek közül hárman megfertőződtek, kettő közülük elhunyt. A másik három beteg szerencsére nem mutatta a betegség tüneteit. A műtétekben közreműködő kórházak dolgozóinak tömegét kellett veszettség ellen immunizálni. A vizsgálat során kiderült, hogy a 26 éves donor halála előtt 2004 októberében Indiában, a világ veszettség szempontjából egyik legfertőzöttebb területén járt. A vírus nyállal csak az agyvelő fertőződését követően ürül intermittáló (szakaszos) jelleggel. A lappangási időt befolyásolja a harapás helye (központi idegrendszertől való távolsága) és a megharapott testrész idegekkel való ellátottsága, mivel a vírus az idegpályákon halad (kb. 3 mm/óra sebességgel) a központi idegrendszer felé, illetve az idegsejtekben képes nagymértékben elszaporodni. A lyssavírusok eredeti gazdaállatai a denevérek. A fertőzést a denevérek 80%-a túléli. A veszettség terjesztésében földrészenként más-más állatfajok játszanak döntő szerepet. Magyarországon az évenkénti kötelező védőoltások bevezetésével az urbánus veszettségi forma (mely során a betegség fő terjesztői a kutyák és a macskák) megszűnt, míg az erdei veszettség (melyben a betegség fő terjesztőja a vörösróka, illetve más vadon élő húsevő) a repülőgépről leszórt táplálékba rejtett orális veszettség vakcinák alkalmazásával jelentősen visszaszorult. A veszettség kórokozója az úgynevezett szűrhető mikroorganizmusok közé tartozik és az idegsejtekben jellemző sejtzárványoknak, a Negri-testeknek képződését idézi elő. Veszett eb nyála már 3-8 nappal a betegség jellemző tüneteinek fellépése előtt fertőző lehet. Veszett állat vére csak kivételesen fertőz; teje tartalmazhatja a vírust. Az agyvelő fertőzőképessége, ha nedves állapotban levegőtől és fénytől megóvjuk, szobahőmérsékleten és nagy hidegben is hónapokon át megmarad, magasabb hőmérsékleten gyorsan megszűnik (45 °C-on 24 óra alatt, 50 °C-on 1 óra alatt). A rothadás is csak hetek múlva teszi tönkre. 70%-nál erősebb alkohol és fertőtlenítő szerek percek vagy órák alatt tönkreteszik.A tünetek állatfajonként változatosak lehetnek, megkülönböztetünk dühöngő és csendes veszettséget. A csendes veszettség során nem tapasztalható dühöngési szakasz, a bevezető stádium közvetlenül a bénulási szakaszba megy át. A főbb tünetek elsősorban az agyvelői idegek bénulására és a limbikus rendszer zavarára(a központi idegrendszer magatartást szabályozó központja) vezethetők vissza, de a fertőzésnél a központi idegrendszer egész állománya érintetté válik (agyödéma, perivasculáris sejtes infiltráció). A veszettség főbb tünetei: nyálzás (nyálcsorgás), lógó állkapocs, széjjeltérő kancsalság (strabismus divergens), viselkedészavar (agresszió), kóborlási hajlam, emészthetetlen tárgyak (kő, kavics, fadarab) lenyelése, majd nyelészavar, nagyon jellegzetes rekedtté váló hang (a hangszálakat ellátó ideg bénulása miatt), víziszony (hydrophobia, ugyanis a bénulások előtt a nyelés görcsös fájdalmat okoz). A vadon élő állatokra a szokatlan szelídség jellemző, de bármilyen ingerhatásra előtörhet belőlük az agresszivitás. Embereknél is különböző a veszettség lappangási ideje és lefolyása. Amíg a marás helyén a testbe jutott vírusok, illetve az idegrendszer érintettsége eléri az agyvelőt, átlag 18-60 nap telik el. Legtöbbször a 20-40. napon jelennek mag a központi idegrendszeri tünetek. A veszettségnek az embernél is három szakaszát különböztetjük meg: * A prodromális (bevezető) szakaszban lehangoltság vagy izgatottság, álmatlanság, rossz étvágy, mérsékelt láz nyugtalanítják a beteget; olykor csapongó jókedv és a sebhely zsibbadása, fájdalmassága is mutatkozik. Ez az állapot 2-8 napig tarthat, de hiányozhat is úgy, hogy azonnal az izgatottság szakaszának jelenségei lépnek előtérbe. * Izgatottsági (dühöngési) szakasz: a lélegzet gyakori elakadása, nyelési görcsök. Erősebb fény, hang vagy a beteg arcába fúvás fájdalmas lélegzési és nyelési görcsöket válthat ki. Később ezek önként is és mind sűrűbben jelentkeznek, megfulladással fenyegetve a beteget. Ugyanezen szakaszban gyakoriak az őrjöngési rohamok, ezek csillapodásával a tiszta öntudat visszatér. E szakasz 1-3 napig tart és vége felé a láz folyton magasabb, a beteg állapota egyre kétségbeejtőbb, remeg, sokat nyáladzik, köp. * Bénulási szakasz: 2-18 óráig tart, az izgatottság szűnik, a görcsök elmúlnak, a nyelés javul, de a gyengeség fokozódik, a tagok bénulnak, az eszmélet elvész és a halál beáll. Sokszor már a második szakaszban hal meg a beteg, fulladás következtében. A csendes veszettség embernél (és macskáknál) ritka.A veszettség elleni megelőzés és védekezés az ún. preexpozíciós és posztexpozíciós sorozatoltásokkal történik. Preexpozíciós sorozatoltásban potenciálisan fertőzésnek kitett személyeket részesítenek (általában vadászokat, állatorvosokat, veszettség vírussal dolgozó tudósokat, barlangászokat). Posztexpozíciós sorozatoltásban a veszett állat által megmart (feltehetően lappangási időszakban lévő fertőzött) személy részesül. A központi idegrendszeri tünetek kialakulása után sorozatoltással már nem kezelhető a betegség, a betegség kezelése tüneti kezelésre szorítkozik a halál beálltáig. Beszámoltak azonban a központi idegrendszeri tünetek kialakulása után ún. indukált kóma sikeres alkalmazásáról (2005-ben, Jeanna Giese, egy 15 éves kislány esete), mely során a beteget hosszabb ideig mesterségesen kómában tartottak arra a feltevésre alapozva, hogy a központi idegrendszer működésének ideiglenes "kikapcsolásával" megelőzhető a végleges idegrendszeri károsodás addig, amíg a szervezet természetes védekezőrendszere elpusztítja a szervezetből a kórokozót. Más esetben ugyanezzel a módszerrel nem sikerült a páciens életben tartása.